Watford – Southampton tipp és esélyek 30/10/21

A Premier League 10. fordulójában a Watford – Southampton mérkőzés egy vérbeli alsóházi rangadónak ígérkezik jelen állás szerint.  Ezért az alábbiakban néhány Watford – Southampton tipp és esély is megtalálható a fogadások szerelmesei számára.

TOP 3 Watford – Southampton tipp

A Watford egy közepes szezonkezdeten van túl, aminek köszönhetően mostanra 3 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség áll a nevük mellett. Ennek köszönhetően jelenleg a 14. helyet foglalja el, 12 rúgott és 17 kapott góllal. Az előző fordulóban egyébként nagy meglepetésre idegenben tudtak győzelmet aratni az Everton otthonában, ahol egy izgalmas mérkőzésen végül 2:5-re nyertek, ahol a norvég Joshua King triplázni is tudott.

A Southampton együttese jelenleg a 16. helyet foglalja el a tabellán. Az eddigi 9 mérkőzésből mindössze 1 meccset tudtak megnyerni, ami mellett 5 döntetlen és 3 vereség szerepel. A vendégek problémáját egyelőre a góltalanság okozza, hiszen eddig mindössze 8 gólt szereztek, de legalább védelmük is stabilnak mondható, hiszen 12 kapott gólnál járnak, ami a 7. legjobb a ligában.

A fentiek fényében a meccs izgalmasnak ígérkezik és éppen ezért az alábbi pár Premier League tipp is csábító lehet fogadás szempontjából:

Természetesen a Premier League meccsek szorzói folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig, ezért érdemes figyelni az Watford – Southampton tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Watford - Southampton tipp

Végeredmény: Southampton

A Watford ugyan az előző fordulós győzelemből erőt meríthet, ám ha azt a mérkőzést nem számoljuk, akkor majdhogynem övék a leggyengébb gólszerzési statisztika. A Southampton pedig az alsóházban az egyik legstabilabb védelemmel rendelkezik. Emiatt egy bátrabb, de kecsegtető Watford – Southampton tipp lehet, hogy a vendégek végül megszerzik idei 2. győzelmüket, ráadásul idegenben.

Mindkét csapat szerez gólt: nem

A vendégek stabil védelme, illetve a hazai csapat eddigi gyengébb támadószekciója könnyen előrevetítheti, hogy ezúttal egy gólokban szegényebb meccset láthatunk, komoly taktikai harccal fűszerezve. Emiatt egy szintén kecsegtető Watford – Southampton tipp lehet, hogy nem szerez mindkét együttes gólt.

Félidő: döntetlen

A hatalmas taktikai harcban az első 45 perc aligha hozhat döntést majd, így egy újabb jól fizető Watford – Southampton tipp lehet, hogyha az első félidő végeredménye esetében döntetlenre tesszük tétjeinket.

Watford – Southampton esélyek a Premier League-ben

A bukmékerek szerint egy alapvetően kiegyenlített meccsre számíthatunk, ahol a szorzók alapján azonban a vendégek egy pár hajszállal esélyesebbek. Ez a szorzók terén is egyértelműen megmutatkozik:

  • Watford győzelem: 3.00
  • Döntetlen: 3.33
  • Southampton győzelem: 2.33
  • Dupla esély – 1X: 1.57
  • Dupla esély – X2: 1.36

Watford – Southampton infók és tudnivalók

Egymás elleni mérleg:

A két csapat már jó párszor összemérhette erejét egymással. A legutóbbi 5 Premier League meccsen pedig az alábbi mérleg alakult ki:

  • 3 döntetlen
  • 2 Southampton győzelem

Sérültek listája:

A hazai együttesnél a jelek szerint nem léphet majd pályára Christina Kabasele, Kiko, Francisco Sierralta, Etebo Oghenekaro.

A Southamptonnál ugyanez a lista a Jack Stephens, Aramando Broja, James Ward-Prowse névsorból áll.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzés október 30-én, 16:00-kor veszi kezdetét a watfordi Vicarage Road-on

 

 

Természetesen, ha más kedvező tippek is érdekelnek, akkor érdemes akár a többi meccs tippjeinket is szemügyre venni: Tottenham – Manchester United