Villarreal – Atalanta tippek és esélyek 14/09/21

A Bajnokok Ligája meccsek első fordulója több érdekes párharcot is tartogat a nézők számára, amik közül ilyen a Villarreal – Atalanta mérkőzés is. A két csapat összecsapásán minden adott egy izgalmas 90 perchez. Az első forduló eredményeit ugyan nehéz megtippelni, de most összegyűjtöttünk a legkecsegtetőbb Villarreal – Atalanta tippeket.

A legjobb Villarreal – Atalanta tippek a mérkőzésre

A Villarreal az utóbbi időben hazája bajnokságában próbált erőre kapni, azonban ez nem bizonyult túl könnyűnek, hiszen eddigi 3 meccsükből 2 döntetlen született és mindössze az utolsó Atletico Madrid elleni meccsen sikerült gól szerezniük, kapásból 2-t, de kaptak is ugyanennyit. Így jelenleg a 11. helyén állnak, 2:2-es gólaránnyal.

Az Atalanta szintén még csak most kezdte szereplését a bajnokságban, ahol eddig mindössze két meccset játszottak le, melyek közül az elsőt sikerült megnyerniük 2-1-re a Torino ellen, de ezt már csak egy 0-0-s döntetlen követte a Bologna ellen.

Az eddigi szereplés persze nem feltétlenül jó kiinduló pont, hiszen csak most kezdődtek a hazai bajnokságok. Tavaly például az Atalanta bronzérmet jelentő 3. helyen végzett a bajnoki végelszámolásnál, míg a Villarreal a 7. pozíciót kaparintotta meg.

Ezek fényében, most jöjjön a 3 legjobbnak vélt Bajnokok Ligája tipp, amit érdemes megtekintenünk:

Természetesen a meccsszorzók bármikor változhatnak, amik alapján szintén érdemes mérlegelni a lehetőségeinket.

Villarreal - Atalanta tippek

Meccs kimenetel: X

Mivel még mindkét csapat keresi saját játékát és a támadók sincsenek a legjobb formában, ezért reális Villarreal – Atalanta tipp lehet a meccs kimenetelének döntetlenre fogadása. Ezzel egy gólnélküli döntetlen, de akár egy gólzáporos adok-kapok is kifizetődő lehet számunkra.

Dupla esély: 1X

Azok, akik kicsit biztosabb Villarreal – Atalanta tippet keresünk, akkor a dupla esély komoly lehetőségeket tartogathat számunkra, hiszen így a hazai pálya előnyével rendelkező Villarreal győzelmét és a döntetlen is lefedhetjük fogadásunkkal.

Félidő döntetlen

Mivel kiegyenlített meccsre van kilátás, ráadásul a Bajnokok Ligája első fordulójáról van szó, ezért a Villarreal – Atalanta tippek között az első 45 perc játéka könnyen hozhat döntetlen állást, hiszen egyik csapat sem fog fejjel a falnak menni, kockáztatva a hátrányba kerülés lehetőségét.

Villarreal – Atalanta esélyek a mérkőzésen

A mérkőzésen a győzelem megszerzésére mindkét csapatnak ugyanakkora esélye van a fogadóirodák szerint, így nem meglepő módon a Villarreal – Atalanta szorzók az alábbiak szerint alakulnak:

  • Villarreal győzelem: 2.62
  • Döntetlen: 3.50
  • Atalanta győzelem: 2.50
  • Dupla esély – 1X: 1.50
  • Dupla esély – X2: 1.44

Villarreal – Atalanta meccs hasznos infók, tudnivalók

Egymás elleni mérleg:

Ez a párharc egészen egyedinek mondható a Bajnokok Ligája kiírásában, hiszen eddig még egyetlen egyszer sem találkozott a két csapat, még csak barátságos mérkőzésen sem. Emiatt a végkimenetel végképp kiszámíthatatlan.

Mérkőzés kezdete és helyszíne:

A mérkőzés szeptember 14-én 21:00-kor kezdődik majd az Estadio de la Ceramica-ban.

Hol fogadjunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre természetesen több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes akár a Lille – Wolfsburg meccs tippjeinket is szemügyre venni.