A Premier League 21. fordulójának egyik bepótolt meccsét is megrendezik csütörtökön, ahol a Southampton és a Newcastle együttese csap össze. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Southampton – Newcastle tipp és esély latolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Southampton – Newcastle tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Southampton – Newcastle tipp

TOP 3 Southampton – Newcastle tipp

A hazai együttes egészen előkelő helyet foglal el, a maga 9. helyével. A Newcastle pedig kifejezetten jó formába lendült is el is hagyta a kieső zónát, hála a téli erősítéseknek. Emiatt egy kifejezetten érdekes mérkőzés kerekedhet az összecsapásból.

Dupla esély: X2 – 1.86

A hazai együttes idei szezonja komolynak mondható, hiszen a 9. hely elég előkelőnek számít esetükben. Ráadásul formájukat tekintve sem panaszkodhatnak. A legutóbbi fordulóban ugyan vereséget szenvedtek az Aston Villa ellen, de előtte 3 győzelem és 1 döntetlen volt a mérlegük. Ráadásul összességben sem rossz a mérlegük, hiszen 8 győzelem és 8 vereség mellett, 11 döntetlen jött össze nekik. A Newcastle esetében szemtanúi lehetünk annak, hogy pár minőségi játékos mennyit jelent eredményesség terén. Az eddig kieső helyen szenvedő szarkák ugyanis pár igazolás és pár forduló alatt felküzdötték magukat a 14. helyre. A legutóbbi 5 fordulókban pedig csak egyszer kényszerültek pontosztozkodásra. Ennek fényében egy nagyon kecsegtető Southampton – Newcastle tipp lehet, hogy dupla eséllyel fogadunk egy döntetlenre, vagy vendég győzelemre.

Gólszám 2.5 alatt – 2.00

A hazai együttes gólstatisztikák fényében 27 meccsen 34 lőtt gólnál tart, míg kapott gólok terén 41 gól áll a nevük mellett. A vendég együttes bár látszólag ezen a téren gyengébb, de éppen most vannak feltörekvőben. Eddig ugyanis 26 mérkőzésen 30 lőtt gól és 46 kapott gól került a nevük mellé. Egyelőre tehát egyik együttes sem ontja a gólokat, így egy csábító Southampton – Newcastle tipp lehet, hogy a gólszám 2.5 alatt marad majd.

Félidő: döntetlen – 2.28

A csapatok statisztikáit vizsgálva azt láthatjuk, hogy mindkét együttes gyakran kényszerül pontosztozkodásra. A Southampton ugyanis 11 döntetlennel rendelkezik, míg a vendég Newcastle 10 döntetlennél jár. Ennél többet csak a Brighton és a Burnley tud felmutatni. Ennek fényében egy nagyon csábító Southampton – Newcastle tipp lehet, hogy a félidő döntetlennel zárul.

Southampton – Newcastle esélyek a meccsen

A fogadóirodák szerint a mérkőzésnek nincs egyértelmű esélyese, de formákat tekintve a Newcastle akár meglepetést is okozhat. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Southampton győzelem: 2.02
  • Döntetlen: 3.75
  • Newcastle győzelem: 3.75
  • Dupla esély – 1X: 1.29
  • Dupla esély – X2: 1.86

Southampton – Newcastle meccs: hasznos infók

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Sérültek és távolmaradók:

A hazai együttesnél nem léphet majd pályára Lyanco, McCarthy, Tella és várhatóan Long sem. A vendégeknél ugyanez a lista a Hayden, Lewis, Trippier, Wilson, Ritchie névsorból áll majd.

Egymás elleni mérleg:

A két együttes legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzésén 1 Southampton győzelem, 1 döntetlen és 3 Newcastle győzelem született. Az idei szezon őszi félévében a két együttes egy gólgazdag 2:2-s döntetlent játszott.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést március 10-én játsszák majd a St. Marry Stadion, 20:30-s kezdettel.

 

Természetesen a Premier League mérkőzések között más meccseket is érdemes szemügyre venni, mint amilyen a Norwich – Chelsea tippjeink is.

Fogadási tippek