Rangers – Liverpool tipp és esélyek 12/10

A Bajnokok Ligája A csoportjának 4. fordulójában a kiesés szélén álló skót Rangers együttese fogadja vendégül a Liverpool csapatát. Az alábbi cikkben ezért megtalálható pár Rangers – Liverpool tipp és esély latolgatás a Bajnokok Ligája és a fogadások szerelmesei számára.

Természetesen a Bajnokok Ligája meccsek szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján érdemes mérlegelni az Rangers – Liverpool tippeket is.

Rangers - Liverpool tipp

3 ütős Rangers – Liverpool tipp

A skót csapatnak nehéz dolga lesz a liverpooli csapat ellen, még így is hogy hazai pályán játszhatnak a Rangerek, hiszen a csoportkör aljáról nehéz a feljutás. Emiatt az alábbi 3 Bajnokok Ligája tipp igen érdekes lehet:

Liverpool nyer – 1.35

A liverpooli csapat nemcsak az Angol Bajnokságban teljesít erősen, hanem a Bajnokok Ligája csoportkörében is, hiszen jelen pillanatban is a 2. helyen tudhatja magát a csapat. Az eddig játszott 3 meccsből 2 alkalommal szerzett győzelmet a Rangers, valamint az Ajax együttesek ellen is, így a közelgő meccsen is nagy eséllyel indulhat a skótok ellen. Emiatt csábító Rangers – Liverpool tipp lehet, hogy a Liverpool csapata nyer.

Mindkét csapat szerez gólt – 1.80

A skótok együttese nem indul túl nagy eséllyel a Vörösök ellen a közelgő csoportmeccsen, ám ne feledkezzünk el arról sem, hogy most hazai pályán játszhatnak a Rangerek. Ennek köszönhetően lehet esélyük a gólszerzésre a liverpooli együttes ellen, így egy kecsegtető Rangers – Liverpool tipp lehet, hogy mindkét csapat szerez gólt.

Pontos eredmény 1:2 – 8.00

A skót csapat jelenleg a tabella alján áll, hiszen az eddig lejátszott három meccsből mind a hármat el is vesztette a Liverpool, Napoli valamint az Ajax csapata ellen. Emiatt nem indul nagy eséllyel a Rangers most sem, ám a hazai pálya előnye még segítheti őket a meccs során abban, hogy gólt lőjenek. Ennek fényében kifizetődő Rangers – Liverpool tipp lehet majd, hogy a pontos eredmény 1:0-lesz.

Rangers – Liverpool esélyek a Bajnokok Ligájában

A fogadóirodák aktuális tippje alapján a skótok hazai pályán sem esélyesek a Vörösök ellen. Ezt az Rangers – Liverpool tippek szorzói is alátámasztják:

  • Hazai győzelem: 10.00
  • Döntetlen: 5.25
  • Vendég győzelem: 1.35
  • Dupla esély – 1X: 3.45
  • Dupla esély – X2: 1.06

Hasznos infók a Rangers – Liverpool meccsre

A meccs kezdete előtt az alábbi pár hasznos információval is érdemes tisztában lenni, hiszen ezek közül néhány a meccs végkifejletére is hatással lehet:

Sérültek listája:

A hazai skótok együttesének edzője Giovanni van Bronckhorst nem számíthat a mérkőzés során a védelemből John Souttar játékosra a védelemből valamint a támadók közül sem lesz jelen Tom Lawrence játékosra térdsérülése miatt. A vendégek esetében Jurgen Klopp a hírek szerint csak Andrew Robertson játékára nem számíthat majd a védelemből.

Egymás elleni mérleg:

A két együttes egymás ellen eddig összesen 2 alkalommal szállhattott csupán szembe, 2011-ben valamint idén októberben. A 2011-es meccsük eredménye szerint hazai pályán a Rangers együttese győzött 1:0-ra, míg 2022-ben a Liverpool csapata győzött szintén hazai pályán 2:0-ra.

Mérkőzés helyszíne, időpontja:

A mérkőzés október 12-én, a glasgowi Ibrox Stadiumban kerül megrendezésre, 21:00-ás kezdettel. A mérkőzés eseményeit a Sport 1 csatornán követhetjük figyelemmel élő közvetítésben.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

Amennyiben más Bajnokok Ligája meccsek és esélyek is érdekelnek, akkor FC Barcelona – Inter tippeket ajánljuk figyelmedbe.