A Bajnokok Ligájának 3. fordulójában a B csoport küzdelmeiben a Porto az AC Milan együttesét fogadja. A portugál és az olasz csapat egyelőre úgy néz ki az Európa Liga helyért szállhat harcba egymással, ami izgalmas párharcot eredményezhet. Ezért az alábbiakban megtalálható néhány Porto – AC Milan tipp és esély szemezgetést is.
TOP 3 Porto – AC Milan tipp
A hazai portugál csapat eddig nyeretlenül áll a csoportban, de az első fordulós Atletico Madrid elleni 0:0-s döntetlennek hála egy pontot szerezve, jelenleg a csoport 3. helyét foglalja el. Ezt várhatóan szeretné megtartani, vagy még inkább javítani, így a mostani ellenfél ellen kötelező lenne a győzelem megszerzése. A Bajnokságban egyébként igen jó formát mutatnak, hiszen alig veszítettek pontokat. A Bajnokok Ligájában azonban egyelőre döcög a szekér, amit azonban a mostani meccsen sikerülhet megtolni.
Az AC Milan jelenleg az utolsó helyet foglalja el a csoportban. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy mindkét esetben szoros vereséget szenvedtek. A Liverpool ellen az első félidei 1:2-s vezetést követően kaptak ki ugyanis 3:2-ra, míg az Atletico Madrid ellen 1:0-s vezetést követően fordult meg a meccs 1:2-re.
Érdekes meccsre van tehát kilátás, ezért az alábbi 3 Bajnokok Ligája tipp igen kecsegtető lehet:
- Tipp 1: Gólok száma 2.75 felett @ 2.05 – Fogadj a Rabona oldalán! >>
- Tipp 2: Mindkét csapat gólt szerez @ 1.68 – Fogadj a bet365 oldalán! >>
- Tipp 3: Félidő: döntetlen @ 2.25 – Fogadj az Unibet oldalán! >>
Természetesen a Bajnokok Ligája tippek szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján érdemes mérlegelni a fogadási lehetőségeinket.
Contents
Gólok száma 2.75 felett
A két csapat eddig gólgazdag meccseket játszott a BL-ben, de persze ehhez kellett az ellenfél termelékenysége is ezen a téren. Ezt szem előtt tartva azonban egy igen kecsegtető Porto – AC Milan tipp lehet, hogyha a gólok számát 2.75 fölé lőjük, vagyis minimum 3 góllal már pénzünknél lehetünk.
Mindkét csapat gólt szerez
Az előző okfejtésből kiindulva egy pár fokkal biztosabb Porto – AC Milan tipp lehet, hogy mindkettő csapat betalál. Erre a korábbi eredmények alapján minden esély meg is van, de persze a Bajnokok Ligájában bármi megtörténhet.
Félidő: döntetlen
Természetesen mindkét csapatnak szüksége lenne a 3 pontra, de nem várható, hogy fejjel rohannak a falnak. Éppen ezért egy biztosabb, de mégis jól fizető Porto – AC Milan tipp lehet, hogyha az első 45 perc végkimenetelét döntetlenre tipplejük meg.
Porto – AC Milan esélyek a BL-ben
A mérkőzés roppant kiegyenlítettnek ígérkezik, ahol az esetleges győztes komoly lépéseket tehet az Európa Liga helyezés megszerzéséért. Emiatt az Porto – AC Milan tippek szorzói az alábbiak szerint alakulnak:
- Porto győzelem: 2.60
- Döntetlen: 3.50
- AC Milan győzelem: 2.57
- Dupla esély – 1X: 1.48
- Dupla esély – X2: 1.46
Hasznos infók a Porto – AC Milan meccsre
Egymás elleni meccsek:
A két csapat legutóbb még az Európai Szuperkupa döntőn csaptak össze, még 2003-ban. Ezen a meccsen az olasz csapat győzedelmeskedett 1:0-ra.
Mérkőzés kezdete és helyszíne:
A mérkőzés október 19-én 21:00-kor veszi kezdetét a portoi Dragãoi Stadion-ban.
Hol fogadhatunk a mérkőzésre?
A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.
Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes a csoport másik meccséről szóló cikkünket is megtekinteni: Atletico Madrid – Liverpool