Dortmund – Newcastle tipp és esélyek 07/11

A BL F csoportban a Newcastle hamar revanst vehet a Dortmund ellen az előző fordulóban elszenvedett vereségért.  Ezért az alábbiakban megtalálható pár Dortmund – Newcastle tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Bajnokok Ligája meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Dortmund – Newcastle tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Dortmund – Newcastle tipp

3 szuper Dortmund – Newcastle tipp

A két együttes fej-fej mellett áll az F jelű csoportban, így a mostani meccsen egy győzelem már mondhatni dupla pontot érhet majd. Ennek fényében az alábbi 3 Bajnokok Ligája tippet érdemes megfontolni:

Mindkét csapat szerez gólt – 1.56

A hazaiak a múltkori meccsen értékes 3 pontot szereztek, amihez persze az első megszerzett góljuk is kellett. A Newcastle viszont 3 meccsen 4 gólt szerzett eddig, tehát a gólszerzésre minden bizonnyal nekik lesz lehetőségük. Ennek következtében egy kecsegtető Dortmund – Newcastle tipp lehet, hogy mind a két együttes gólt szerez majd.

Gól mindkét félidőben – 1.58

A németek saját közönségük előtt alighanem igyekeznek majd jó eredményt elérni, hiszen egy győzelemmel a BL továbbjutás felé tehetnek nagy lépést. A Newcastle viszont egy erős PL csapattá vált az utóbbi években, így várhatóan ők is nagy iramot diktálnak majd. Emiatt a mostani találkozón akár mindkét félidőben eshet majd gól, ami miatt egy másik kecsegtető Dortmund – Newcastle tipp lehet, hogy mindkét félidőben esik egy-egy gól legalább.

Végeredmény: döntetlen – 3.55

A két együttes között olyan egetverő különbség nincs, ami az előző meccsükön is megmutatkozott. Emiatt közel sem biztos, hogy bármelyik fél is megtudja majd nyerni a mérkőzést. Amennyiben pedig azt valószínűsítjük, hogy egyik fél sem bírja begyötörni a győztes gólt, akkor egy csábító Dortmund – Newcastle tipp lehet, hogy döntetlen lesz a végeredmény.

Bajnokok Ligája: Dortmund – Newcastle esélyek

A sportfogadási oldalak szakértői szerint is szoros meccsre számíthatunk, ahol bármelyik fél megszerezheti a 3 pontot. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 2.55
  • Döntetlen: 3.55
  • Vendég győzelem: 2.65
  • Dupla esély – 1X: 1.45
  • Dupla esély – X2: 1.48

Dortmund – Newcastle meccs: infók, tudnivalók

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Kik nem lépnek pályára?

Hazai oldalon egyelőre úgy fest, hogy 3 hiányzó lehet majd, hiszen a kapuból Gregor Kobel, a középpályások közül pedig Emre Can és Felix Mnecha maradhat majd ki. A vendégek részéről ennél kicsivel több hiányzóval számolhatnak majd. A védelemből ugyanis Sven Botman, a középpályások közül pedig Elliot Anderson, Harvey Barnes, Jacob Murphy a támadók közül pedig Alexander Isak maradhat majd ki.

Milyen az egymás elleni mérlege a csapatoknak?

Eddig az egyetlen egymás elleni meccsük az október 25-én lejátszott BL meccsük volt a Bajnokok Lgiája csoportkör 3. fordulójából.

Mit játszottak legutóbb a csapatok a BL-ben?

Egymás ellen léphetett pályára a két együttes a legrangosabb kupasorozatban. Azon a meccsen hól nem sok, de izgalom annál több volt, aminek a végén a dortmundiak nyertek 0:1-re, amivel értékes 3 ponthoz jutottak.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

A Bajnokok Ligája csoportkör 4. fordulójában a Dortmund – Newcastle meccset november 7-én rendezik majd meg, 18:45-s kezdőrúgással. A meccs helyszíne pedig a dortmundi Signal Iduna Park lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset?

A mostani meccset az RTL valamely csatornájának műsorán követhetjük majd élőben, ahol felvezető műsor keretében megismerhetjük a kezdőket, várható taktikákat. A meccs lefújása után pedig a látottakat is értékelik a meghívott szakértők. Ezen kívül persze a Bet365 oldalán is követhetjük a mérkőzés alakulását, az élő közvetítéseknek hála, ha rendelkezünk már regisztrációval az oldalon.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat az Dortmund – Newcastle tippekhez itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet, LVBet, 22Bet, Campobet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek is, akkor érdemes lehet megnézni a Sahtar Donyeck – FC Barcelona tippjeinket is.


Avatar of Robert
Robert

Több éves tapasztalat sportfogadás és szerencsejáték terén is. Végeláthatatlanul és fáradhatatlanul fürkészi a legnagyobb sportfogadási oldalak kínálatát. Ennek köszönhetően folyamatos és naprakész ismeretekkel rendelkezik a topligák terén (Premier League, LaLiga, Bundesliga, Bajnokok Ligája) és persze a magyar labdarúgó bajnokság terén is.

Akár a „napi tuti”, akár valami izgalmas foci tippet keresel, mindenkinek készül valami testhezálló fogadással.