Mindenki nagy meglepetésére a Manchester United hírek között igazi bombaként robbant a hír, hogy a portugál világsztár Cristiano Ronaldo visszatér az Old Traffordra. A szurkolók ezt látva joggal bíztak abban, hogy a vörös ördögök a portugál vezetésével a bajnoki aranyért szállhatnak majd harcba. Egyelőre azonban úgy tűnik megtorpant a lendület a manchesteriek részéről. Az alábbiakban ezzel foglalkozunk részletesebben és a formahanyatlás okait is feszegetjük majd.
Contents
Manchester United hírek: hol tart a csapat?
A vörös ördögök 11 fordulót követően a 6. helyet foglalják el a tabellán, 3 pontra lemaradva a szörnyű szezonrajtot maga mögött tudó Arsenaltól. Eddigi meccseikből egyébként 5-t meg tudtak nyerni, míg mellette 2 döntetlent sikerült elérni 4 vereség mellett. Ugyanakkor a most rosszabb helyezést az utóbbi idők formaromlása eredményezte, hiszen legutóbbi 5 meccsükből mindössze egyet tudtak megnyerni a Tottenham elleni 3:0-val. Ezt megelőzően azonban 2 vereséget is elszenvedtek a Liverpool (5:0), illetve a Leicester (4:2) ellen. Ráadásul az előző fordulóban újból csak vereség jutott osztályrészül a városi rivális Manchester City ellen (2:0).
Mindeközben a Bajnokok Ligájában bár vezetik az F csoportot, itt sem tudott a csapat meggyőző produktumot letenni az asztalra. A 4 mérkőzésből ugyanis először egy kínos vereség sokkolta a United szurkolókat a Young Boys ellen (2:1). Ezt követően két szoros meccsen sikerült javítani a renomét a Villarreal (2:1) és az Atalanta ellen hazai pályán (3:2). Ezt követően azonban idegenben már csak leikszelni tudtak az olaszokkal.
Nem meglepő módon a Manchester United szereplése miatt fel is röppentek a Manchester United hírek hogy a vezetőedző Ole Gunnar Solskjaer pozíciója erősen megingott az utóbbi eredmények tükrében.
Mi lehet a gyenge Manchester United helyezés oka?
Amennyiben az eddigi eredményeket vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy a Manchester United bajnokság 6. helyezésének oka elsősorban a gyengébb hazai szereplés lehet. Az eddig lejátszott 6 hazai mérkőzésből ugyanis eddig csak 2-t tudtak megnyerni Ronaldoék, 1 döntetlen és 3 vereség mellett.
Gyenge manchesteri védekezés
A hazai gyenge forma pedig rávilágít egy másik sarkalatos gyenge pontra a Manchester United játékával kapcsolatban, mely a relatív gyenge védekezés. Hazai pályán ugyani rajtuk kívül csak a Newcastle kapott több gólt. Mindent egybevetve is azonban az látható, hogy a 17 kapott gól az élmezőnyből a legtöbb. A teljes bajnokságban pedig náluk többet csak a jelenlegi alsóházi együttesek kaptak (Leeds, Leicester, Aston Villa, Watford, Newcastle, Norwich).
A rengeteg kapott gól egyelőre azért is meglepő lehet, mert a Manchester United hírek másik nagy bombája Raphael Varane átigazolása volt. A francai védő a Real Madrid védelmének oszlopos tagjaként érkezett, így joggal várhatták a szurkolók, hogy a védelemben nem lehetnek fennforgások idén. A francia bekk azonban egyelőre sérüléssel bajlódik, így mindössze a meccsek felén tudott pályára lépni. Helyette egyelőre a Luke Shaw, Harry Maquire tengelynek kellene állnia a sarat. Azonban utóbbi játékost már gyakran a csapat szurkolói is kikezdik, mondván nem igazán manchester szintű játékos.
Cristiano Ronaldo helye a csapatban
A gyenge védekezésből egyesek Manchester United hírek szerint pedig már kezdenek arra a következtetésre jutni, hogy a felborult csapatszintű védekezés oka, a nyáron visszatérő Cristiano Ronaldo is lehet.
A 36 éves portugál csatár ugyanis karrierje során sohasem a védekező munkájáról volt híres, sokkal inkább ellenállhatatlan és hatékony támadójátékáról. Bár az kétségtelen tény, hogy fizikai állapota még mindig rendkívüli az aranylabdás portugálnak. Azonban az angol bajnokságban a jól szervezett csapatok könnyen büntetik, ha a csapat valamely tagja nem vesz részt a csapatszintű védekezésben.
Szervezetlen középpálya
A Manchester United hírek közül a szurkolók aligha örülhetnek annak, hogy a francia Paul Pogba egyre inkább elvágyódik. Az ő távozásával ugyanis maximum Bruno Fernandes-t tekinthetjük klasszis labdarugónak. A középpályán játszó Fred, Matic, Lingard, van de Beek névsorból ugyanis egyelőre aligha várható, hogy bármelyikük is átvehetné a stafétát. Manapság pedig minőségi középpálya nélkül igen nehéz sikereket elérni elég csak a Chelsea együttesére gondolni, ahol Jorginho és Kanté is szerepel. Ugyanilyen ékes példa lehet azonban a Real Madrid Kroos-Modric-Casemiro fémjelezte tengely, vagy amilyen a barcelonai Iniesta-Xavi-Busquets középpálya is volt.
Az edző szerepe
A gyenge védelem, a csapatszintű védekezés és a gyenge középpályás állomány egyaránt írható a vezetőedző rovására, aki a keret kialakításában és a taktikai megvalósításban is kulcsszerepet kellene hogy vállaljon. A norvég vezetőedző azonban egyelőre úgy tűnik nem tudta saját elképzelésére alakítani a csapatot, hiszen se konkrét játékelképzelés, se fejlődés nem tapasztalható egyelőre a mutatott játékban.
Manchester United hírek: meddig maradhat az edző?
Természetesen a gyenge eredmények egyre gyakrabban felröppenő Manchester United hírek lettek, hogy egyre jobban inog a norvég Solskjaer vezetőedző pozíciója. A jelenlegi helyzetben ugyanis az éllovas Chelsea együtteséhez képest 9 pont a lemaradásuk, de még a dobogó 3. fokához is 6 pontot kellene hozniuk a West Ham csapatával szemben.
Mi lesz Cristiano Ronaldoval?
A vezetőedző sorsa mellett, alighanem nagy kérdés, hogy mi lesz a portugál sztár sorsa. A portugál nem titkolt célja ugyanis a nemzetközi porondon való szereplés, amit egy hasonlóan gyenge szezonfolytatással alighanem bukna a United. Ebben az esetben pedig egy újabb, váratlan eligazolás is könnyen benne lehet a pakliban.