Manchester City – Tottenham tipp és esélyek 10/09

A Premier League 7. fordulójában a bajnok Manchester City csapata fogadja hazai pályán a Tottenham együttesét. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Manchester City – Tottenham tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Manchester City –  Tottenham tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Manchester City - Tottenham tipp

3 szuper Manchester City – Tottenham tipp

A bajnok Manchester City együttesével bármely csapatnak meggyűlne a baja, ami a Tottenham együttesénél sincs másképp. Ennek fényében az alábbi 3 Premier League tippet érdemes megfontolni:

Manchester City nyer – 1.41

A bajnok manchesteri Kékek idén is remekül teljesítnek, hiszen az idei Premier League-ben eddig 3 győzelmet és 2 döntetlent tudtak szerezni, amivel jelenleg a 2. helyet foglalják el a tabellán. A tavalyi évben is remekül teljesítettek, hiszen kiérdemelték maguknak a bajnok címet is, míg a Tottenhamnek a 4. helyet sikerült elérnie. Ezekre alapozva kecsegtető Manchester City – Tottenham tipp lehet az, hogy a Manchester City nyer.

Mindkét csapat szerez gólt – 1.75

Idén mindkét együttes kiválóan teljesít, jelenleg a Kékek a 2. helyen, a Tottenham a 3. helyen van a tabellán. Mindkét csapat esetében gyakori a meccseken a magas gólszám, például Manchester City a Nottingham ellen 6:0-ra nyer, a Tottenham a Fulham ellen 2:1-ra aratott győzelmet. Ezek fényében csábító Manchester City – Tottenham tipp lehet az, hogy mindkét együttes szerez gólt.

A Manchester City több mint 2.5 gólt szerez – 2.20

Mint ahogy már fentebb említettük több olyan mérkőzése is volt már a Manchester Citynek, ahol a gólok száma meghaladta a 2.5-öt. Megemlíthetjük itt idén a Nottingham, Crystal Palace, valamint a Bournemouth elleni meccseit is, amiknél mind magas gólszámot szerzett. Erre számítva kifizetődő Manchester City – Tottenham tipp lehet az, hogy a Manchester City több mint 2.5 gólt szerez a meccs során.

PL: Manchester City – Tottenham esélyek

A fogadóirodák becslései alapján hatalmas előnnyel indul a Manchester City együttese, amihez még csak hozzásegít, hogy hazai pályán játszanak. Ez pedig a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Manchester City győzelem: 1.41
  • Döntetlen: 5.25
  • Tottenham győzelem: 7.50
  • Dupla esély – 1X: 1.10
  • Dupla esély – X2: 3.10

Tudnivalók a Manchester City – Tottenham meccs előtt

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

A Kékek és a Sarkantyúsok csapata számos alkalommal összemérhette erejét, így a legutóbbi 5 alkalomból megállapíthatjuk, hogy 2 alkalommal nyer a Manchester City, a Tottenham 3 alkalommal valamint egy döntetlen is született.

Legutolsó egymás elleni meccs eredménye:

A két együttes legutóbb idén februárban szállhatott szembe egymással, ami alkalmával meglepetésre, a Tottenham együttese térhetett haza győzelemmel, hiszen 3:2-re nyert a Kékek ellen.

Sérültek és távolmaradók:

A legfrissebb hírek alapján a hazai csapat edzője Pep Guardiola a meccs során nem számíthat majd John Stones és Kyle Walker védőkre valamint Kalvin Phillips középpályás játékosra. A Sarkantyúsok edzője Antonio Conte nem számíthat majd a játék során egyik középpályás játékosára Lucas Moura, aki sérülése miatt nem tud részt venni a közelgő mérkőzésen.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést szeptember 10-én játsszák majd Manchester Cityben az Etihad Stadionban, 18:30-as kezdettel. A játék eseményeit a Spíler 1 csatornán követhetjük majd nyomon élő közvetítésben.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

 

Természetesen a Premier League mérkőzések között más meccseket is érdemes szemügyre venni, mint amilyen a Southampton – Brentford tippjeink.

 

Update:

II. Erzsébet  királynő váratlan és sajnálatos halála miatt a Premier League 7. fordulóját elhalasztják, emiatt a 2022.10.09, 2022.10.10, 2022.10.11, 2022.10.12-ére időzített meccsek másik időpontban kerülnek megrendezésre.