Manchester City – Fulham tipp és esélyek 05/11

A Premier League 15. fordulójában az idén is jól szereplő Manchester City fogadja majd a friss feljutó és eddig jó szezont futó Fulham együttesét. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Manchester City – Fulham tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Manchester City – Fulham tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Manchester City – Fulham tipp

3 tuti Manchester City –  Fulham tipp

A City jelenleg a 2. míg a Fulham a 7., ennek ellenére egy kifejezetten egyoldalú mérkőzésre számíthatunk majd. Ennek fényében az alábbi 3 Premier League tippet érdemes megfontolni:

Manchester City nyer – 1.12

A két együttes között komoly erőfölény van és nem a Fulham javára. Emiatt várhatóan már az első perctől a manchesteri kékek akarata érvényesül majd. Amit pedig szinte biztosra vehetünk, hogy a hazaiak előnye várható a meccsen. Emiatt egy biztosabb Manchester City – Fulham tipp lehet, hogy a hazai együttes nyeri majd a találkozót.

Mindkét csapat szerez gólt: nem – 1.90

Gólstatisztikák terén mindenképpen a hazaiak állnak jobban, hiszen meccsenként átlagosan kevesebb mint egy gólt kapnak, miközben majdnem átlag 2 gólt lőnek meccsenként. A vendégek ettől jóval elmaradnak, hiszen egyelőre a meccsenkénti egy lőtt gól sem jön össze átlagban, ellenben a kapott gólok esetében. Emiatt egy kecsegtető Manchester City – Fulham tipp lehet, hogy nem szerez mindét

Fulham büntető lapok száma: 2.5 felett – 2.43

A vendégeknek egyelőre nem úgy megy a játék, ahogy kellene ráadásul a keretük sem olyan minőségű mint évekkel ezelőtt. Emiatt várhatóan most sem készülnek szemet gyönyörködtető játékkal. Sokkal inkább a stabil, kemény játék ami elvárható tőlük. Ennek fényében azonban egy jövedelmező Manchester City – Fulham tipp lehet, hogy a vendégek esetében a büntetőlapok száma 2.5 felett alakul majd.

Manchester City – Fulham esélyek a Premier League-ben

A sportfogadási oldalak kínálata szerint hatalma előnnyel indulhatnak a Kékek hazai pályán. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 1.12
  • Döntetlen: 9.50
  • Vendég győzelem: 21.00
  • Dupla esély – 1X: 1.01
  • Dupla esély – X2: 6.50

Manchester City – Fulham: hasznos infók

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

A hamarosan megmérkőző együttesek számos alkalommal összemérhették már erejüket, így a közelgő meccs sem lesz újdonság számukra. Amennyiben a legutóbb 5 meccset vesszük alapul, könnyedén megállapíthatjuk, hogy a Kékek csapata mind az 5 mérkőzést megnyerte a Fulham együttese ellen, így most is hatalmas előnnyel indulhat.

Legutolsó egymás elleni meccs eredménye:

Legutóbb az FA Kupa kiírásában találkoztak az együttesek idén februárban, ami során elsöprő győzelmet aratott a Manchester City csapata hazai pályán 4:1-es végeredményt szerezve.

Sérültek és távolmaradók:

Az aktuális hírek alapján a hazai együttes edzője Pep Guardiola nem számíthat a mérkőzés során a védelemből Kyle Walker-re valamint a középpályáról Kalvin Phillips-re sem. Mellettük még lábsérülése miatt Erling Haaland sem lesz jelen a csatárok közül. A Fehérek csapatának edzője Marco Silva már kevesebb sérültre számíthat, hiszen csupán Layvin Kurzawa nem lesz jelen a védelemből valamint Manor Solomon a támadásból.

Mérkőzés közvetítője:

A meccset a Spíler 1 TV-n valamint élőben stream közvetítésen követhetjük majd, ahol előzetes felvezető műsorban elemzik majd a kezdőket, korábbi eredményeket. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést november 5-én játsszák majd a Manchester City-i Etihad Stadionban, 16:00-as kezdősípszóval.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a Manchester City – Fulham tippek legjobb szorzóit itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

 

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek, akkor érdemes lehet megnézni a Hertha BSC – Bayern München tippjeinket is.