Manchester City – Brighton tipp és esélyek 22/10

A Premier League 13. fordulójában a tavalyi bajnok Manchester City együttese fogadja a gyengébben kezdő, de jól szereplő Brighton csapatát. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Manchester City – Brighton tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Manchester City – Brighton tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Manchester City - Brighton tipp

Top 3 Manchester City – Brighton tipp

A 13. kör alkalmával még vendégként is hatalmas előnyt élvezhetnek a Kékek, hiszen idén is remek eredményeket érnek el. Ennek fényében az alábbi 3 Premier League tippet érdemes megfontolni:

Manchester City nyer – 1.20

A Manchester City csapatával szemben bármelyik együttesnek meggyűlne a baja, hiszen tavaly bajnokként is végzett a Premier Leagueben. Jelenleg is remekül teljesítenek a Kékek, hiszen második helyen állnak most is, amit az eddig szerzett 7 győzelmüknek is köszönhetnek. Ennek fényében kecsegető Manchester City – Brighton tipp lehet, hogy a Manchester City nyer.

Nem szerez mindkét csapat gólt – 1.75

A Kékek ellen játszó Brighton-nak, igencsak kicsiny esélye van a győzelemre, hiszen az eddigi 9 játékból csupán 4-et sikerült győzelemmel zárnia. A gólaránya sem túl tó a Sirályoknak, hiszen az eddigi meccsekből csupán 14 gólt szereztek. Emiatt kifizetődő Manchester City – Brighton tipp lehet, hogy nem szerez mindkét csapat szerez gólt meccsen.

Manchester City több, mint 2.5 gól – 1.82

A Kékek együttese a legutóbbi 9 hazai mérkőzésükön meghaladták a 2.5-ös gólszámot, így ez a kimenetel a mostani meccsükön is lehetséges. Persze segítségükre lesz még a hazai pálya is, aminek köszönhetően minden erejüket bevetik a mérkőzésen, így csábító Manchester City – Brighton tipp lehet, hogy Manchester City több, mint 2.5 gólt szerez.

PL.: Manchester City – Brighton esélyek

A fogadóirodák legfrissebb tippjei szerint hatalmas előnyt élvezhet a közelgő meccs alkalmával a Manchester City együttese. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 1.20
  • Döntetlen: 7.00
  • Vendég győzelem: 14.00
  • Dupla esély – 1X: 1.03
  • Dupla esély – X2: 4.70

Hasznos infók az Manchester City – Brighton meccsre

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

A két együttesnek nem lesz újdonság a közelgő meccsük, hiszen már jó párszor összeszálltak egymással. Ezekből a legutóbbi 5 eredmény szerint a Manchester City 4 alkalommal győzött, míg a Brighton csupán egyszer, 2021 májusában.

Legutolsó egymás elleni meccs eredménye:

A hamarosan szembeszálló együttessek legutóbb idén áprilisban mérkőzhettek meg, ami alkalmával elsöprő győzelmet szerzett a Manchester City csapata 3:0-as végeredménnyel.

Sérültek és távolmaradók:

A hazai csapat edzője Pep Guardiola nem számíthat a védelemből két játékosára sem, John Stonesra valamint Kyle Walker-re. Mellettük a középpályáról sem lesz jelen Kalvin Phillips vállsérülése miatt. A vendég Brighton edzője ennél szerencsésebb helyzetben van, hiszen csupán a középpályáról nem számíthat majd Kaoru Mitoma-ra.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést október 22-én játsszák majd 16:00-kor a manchesteri Etihad Stadionban. A mérkőzés eseményeit a Spíler 1 TV-n követhetjük nyomon élő közvetítésben.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

 

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető Premier League tippek, akkor érdemes lehet megnézni az Chelsea – Manchester United tippjeinket is.