A Bajnokok Ligája negyeddöntők második felvonásában a Benficának idegenben, két gólos hátrányból kellene kiharcolnia a továbbjutást. Az alábbi cikkben ezért megtalálható pár Liverpool – Benfica tipp és esély latolgatás a fogadások szerelmesei számára.

Természetesen a Bajnokok Ligája meccsek szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján érdemes mérlegelni az Liverpool – Benfica tippeket is.

Liverpool – Benfica tipp

TOP 3 Liverpool – Benfica tipp

A Liverpool együttese már a párharc első meccsén komoly előnybe került, amit most a portugáloknak kellene ledolgoznia. Jürgen Klopp csapata viszont aligha fog hátradőlni, főképp hazai közönség előtt.  Emiatt érdekes meccsre van kilátás, amin az alábbi 3 Bajnokok Ligája tipp igen érdekes lehet:

Mindkét csapat szerez gólt: nem – 2.10

A párharc előző meccsén a Benficának sikerült szépítenie, amikor az angol csapat már magabiztos előnyben volt a találkozón. Hazai pályán azonban a Liverpool könnyen tarthat erődemonstrációt is, főképp, ha a Benfica kinyílik a továbbjutást remélve. A liverpooli védelem azonban stabil lábakon áll, ennek fényében kérdéses, hogy a Benfica képes-e gólt szerezni. Emiatt egy kecsegtető Liverpool – Benfica tipp lehet, hogy nem szerez mindkét együttes gólt.

Félidő/Játékidő: X/1 – 4.33

A Benfica esetében kérdéses, hogy mekkora erőt tudnak, vagy akarnak mozgósítani, hiszen tetemes a hátrányuk. A Liverpool esetében pedig kérdéses, hogy a Manchester City elleni rangadó mennyi energiát vett ki az angolokból, vagy épp mennyit pihentet Klopp. Mindezeket figyelembevéve egy igen csábító Liverpool – Benfica tipp lehet, hogy a félidő döntetlennek zárul, majd a második félidő hazai győzelmet hoz.

Gólszám: 3.5 alatt– 1.79

Tekintettel arra, hogy a párharc lényegi kérdései szinte eldőltek, a játékerőbeli különbség pedig jelentős, így előfordulhat, hogy egyik együttes sem töri magát különösebben majd a meccsen. Ráadásul amennyiben a Liverpool kerülne előnybe ismét a meccs elején, az alighanem pontos is tenne a Benfica idei BL szereplésére. Ennek eredményeként pedig egy kecsegtető, de biztosabb Liverpool – Benfica tipp lehet, hogy a gólszám 3.5 alatt marad majd a mérkőzésen.

BL: Liverpool – Benfica esélyek

A fogadóirodák meglátása szerint a hazaiak az abszolút esélyesei a mérkőzésnek, hiszen komoly előnyben vannak játékerő és eredmény terén is. Ezt az Liverpool – Benfica tippek szorzói is alátámasztják:

  • Liverpool győzelem: 1.32
  • Döntetlen: 6.10
  • Benfica győzelem: 10.00
  • Dupla esély – 1X: 1.06
  • Dupla esély – X2: 3.75

Liverpool – Benfica: infók és tudnivalók

Sérültek listája:

A hazai együttes számára jó hír, hogy egyetlen sérültről és eltiltottról sem érkezett hír eddig. A Benfica esetében már régóta sérüléssel bajlódik Rodrigo Pinho, illetve a védelemből Lucas Verissimo játékára sem számíthat Nelson Verissimo a portugálok vezetőedzője.

Egymás elleni mérleg:

A két csapat az odavágót is beszámítva immáron 11 alkalommal mérkőzhetett meg egymással. Ezeken 7 Liverpool győzelem 4 Benfica győzelem született. Ezek alapján az biztosan kijelenthető, hogy a döntetlenre van a legkisebb esély, még akkor is, ha a Liverpool számára most ez is megfelelő eredmény lenne.

Mérkőzés helyszíne, időpontja:

A mérkőzés április 13-án, 21:00-kor kezdődik majd a liverpooli Anfield Road-on.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes a többi Bajnokok Ligája tippünket is megtekintened, mint amilyen az alábbi is: Atletico Madrid – Manchester City

Bajnokok Ligája Tippek