Augusztus 28-án az NB1 meccsek sorát a Kisvárda – Mezőkövesd meccs folytatja. Mindkét csapat a tabella elején foglal helyet, így rangadóra számíthatunk a felsőházban. Lássuk hát milyen Kisvárda – Mezőkövesd tippekkel érdemes készülni.

Kisvárda – Mezőkövesd tutti tippek

Az NB1 tippek között igazi csemegének ígérkezik a Kisvárda és a Mezőkövesd mérkőzése. A Kisvárda bár még mindig vezeti a bajnokságot, de az előző fordulóban elvesztette veretlenségét. Tette mindezt idegenben a Fehérvár ellen majdnem egy egész félidőt emberelőnyben játszva.

A Mezőkövesd az erős kezdést követően a legutóbbi két meccséből csak 1 pontot tudott elhozni. A Ferencváros ellen 4-1-es vereséget szenvedtek idegenben, a Gyirmót ellen hazai pályán azonban a pontmentés legalább összejött.

Ezeket figyelembe véve mi az alábbi 3 tippet emelnénk ki:

Természetesen a szorzók bármikor változhatnak a meccs előtt, illetve alatt, ami alapján szintén érdemes mérlegelni.

Kisvárda - Mezőkövesd tippek

Dupla esély: 1X

A Kisvárda – Mezőkövesd tippek között egy biztosabb eseménynek tekinthető a dupla eséllyel megjátszott hazai győzelem, vagy döntetlen. Ennek oka, hogy ugyan a Kisvárda az előző meccsét nem tudta megnyerni, de a Mezőkövesd sem érkezik túl jó formában a mérkőzésre. Épp en ezért a hazai pálya előnyével együtt inkább a Kisvárda lehet esélyesebb.

Minkét csapat szerez gólt

A Kisvárda az eddigi 4 meccsén összesen 7 gólt szerzett, míg a Mezőkövesd csak az előző fordulóban a Gyirmót ellen nem tudott betalálni. Mivel mindkét csapat szeretne kozmetikázni az előző eredményein így Kisvárda – Mezőkövesd tippek között nagy az esély a gólváltásra.

Hendikep 0:1 – X

Akik szeretnek kockáztatni, azok számára egy csábító Kisvárda – Mezőkövesd tipp lehet a 0-1-es hendikepről döntetlenre való fogadás. Mivel a mérkőzés várhatóan szoros lesz, így egy hajszálón múló Kisvárda győzelemmel könnyen érhetünk el nagyobb nyereményt is.

Kisvárda – Mezőkövesd esélyek és szorzók

A Kisvárda – Mezőkövesd tippek terén az esélyeket jól jellemzik a fogadóirodák által meghatározott szorzók. Ezek alapján a bukmékerek inkább hazai győzelmet, vagy döntetlent várnak, így  a hazai győzelemre és a döntetlenre is meglepő módon, majdhogynem ugyanakkora szorzót adnak:

  • Kisvárda győzelem: 2.36
  • Döntetlen: 2.90
  • Mezőkövesd győzelem: 3.20
  • Dupla esély – 1X: 1.38

A meccsen várhatóan egyik vezetőedzőnek sem kell nélkülöznie kulcsjátékosait, így mindkét csapat teljes erővel vetheti bele magát a mérkőzésbe.

Kisvárda – Mezőkövesd hasznos infók

Egymás elleni eredmények

A két csapat eddig mindösszesen 12 alkalommal léptett pályára egymás ellen. Ezeken a meccseken az alábbi mérleg alakult ki a két csapat között:

  • 4 Kisvárda győzelem
  • 3 Mezőkövesd
  • 5 döntetlen

Az örökmérleg is azt sugallja tehát, hogy egy igen szoros mérkőzésre van kilátás.

Sok gólra számíthatunk?

Figyelembe véve, hogy mindkét csapat 7-7 gólnál tart 4 meccset követően, így minden esélye megvan annak, hogy itt is, ott is essen pár gól, de persze mivel egyenlő felek küzdelme várható, így az sem lehetne meglepő, ha a két csapat kioltaná egymást.

Mérkőzés ideje és helyszíne:

A mérkőzés 2021. augusztus 28-án, 16 órakor veszi kezdetét a kisvárdai Várkerti Stadionban.

Hol érdemes fogadnunk a mérkőzésre?

A meccsre számos fogadási lehetőségünk lehet, ehhez mindössze meg kell találnunk az ideális fogadóirodát. Szerencsére számos kedvező szorzót megtalálhatunk az alábbi fogadóirodák oldalán is, ahol egy gyors regisztrációt követően már válogathatunk is kedvünkre:

Fogadási tippek