A labdarúgó-világbajnokságig már kevesebb mint egy hónap. Ezért összegyűjtöttük az alábbi cikkben, hogy kik a VB 2022 esélyesei és mire számíthatunk tőlük, illetve arra is kitérünk kik okozhatnak meglepetést a mostani tornán.
VB 2022 esélyesei a végső győzelemre
Nem meglepő módon a mostani tornán is találkozhatunk VB esélyesekkel, akik a fogadóirodák szerint jóval esélyesebbek, mint a többi nemzet válogatottja. Ez főképp minőségi játékosaiknak köszönhető, de azért a megfelelő edző kiléte is beleszólhat a képletbe. A sportfogadási oldalak kínálata alapján az alábbi csapatokat emelhetjük ki a VB 2022 esélyesei közül:
Ezek alapján tehát egyelőre úgy fest, hogy Brazília válogatottja az első, de a VB 2022 esélyesei terén szerencsére nem beszélhetünk papírformáról.
Miért Brazília a fő VB 2022 esélyese?
A brazil válogatott alapjában véve szinte mindig ott van a VB 2022 esélyesei között. Ez szólhat a korábbi teljesítményüknek is részben, hiszen volt már hogy gyengébb kerettel is nyerni tudtak VB. Erről a Kinek van a legtöbb VB győzelme? című cikkünkben olvashatsz részleteket.
A brazil válogatott VB 2022 esélyei azonban főképp azért jobbak, mert mostanra egy olyan generációjuk alakul ki, melynek minden csapatrésze minőséget képvisel, hiszen európai elit klubcsapatokban futballoznak. Elég csak ezen a téren Neymarra, Casemirora, vagy a Real Madrid brazil különítményére gondolnunk.
Neymar ezúttal robbant a VB-n?
Neymar esetében sokszor felrótták, hogy amikor kellett vagy nem állt a válogatott rendelkezésére sérülés miatt, vagy nem tudta hozni azt, amit elvártak volna tőle. Egyelőre azonban idén ihletett formában játszik és egyelőre a sérülések is elkerülték a brazil szélsőt. Ennek hála a PSG-ben 11 meccsen 9 gólnál és 7 gólpassznál jár, a VB selejtezőkön pedig 8 gól, 8 gólpassz a mérlege. Ezek alapján már joggal várhatják a szurkolók is, hogy a szuper szélső brillírozzon, hiszen a megfelelő társak is megvannak hozzá papíron.
Mire lehetnek képesek a brazil fiatalok?
A brazilok másik nagy fegyvere a kiváló formában lévő fiatal tehetségei lehetnek. Ezen a téren érdemes kiemelni Vinícius Juniort-t, aki a spanyol élvonal védőit bolondítja hétről-hétre, de csapattársa Rodrigo is meggyőzően fejlődik és akár 9-esként is bevethető. Emellett ott van még az új lendületett kapott Gabriel Jesus is. A támadópotenciál tehát látszólag biztosított a brazilok térfelén.
Franciaország ezúttal is megnyerheti a VB-t?
Franciaország szintén igazi futball nagyhatalom, ami a VB 2022 esélyek terén is megmutatkozik, mint láthatjuk. Címvédőként ugyanis a 2018-s Világbajnokságon is meggyőző játékot produkáltak, a keretük pedig nem gyengült. Sőt mi több tán erősödött is, hiszen a friss Aranylabdás Karim Benzema élete formájában játszik, Kylian Mbappé továbbra is ontja a gólokat, a középpályán talán a legerősebb fiatal generációval bírnak és a védelemben sem kell szégyenkezniük Mendyvel, Varane-nal, Upamecano-val.
Mbappé, vagy Benzema húzza majd a franciák szekerét?
A francia válogatott esetébe nagy nevekből nincsen hiány, de a fő kérdés inkább az, hogy Karim Benzema, mint friss Aranylabdás, vagy Kylian Mbappé, mint a PSG vezérbikája ragadja majd magához a kormányt a francia válogatottban. A francia szövetségi kapitány szerencséjére a két játékos remekül megérti egymást a pályán, emiatt is lehetnek a VB 2022 esélyesei között ilyen előkelő helyen.
Anglia VB 2022 esélyei ennyire komolyak?
Angliában a szurkolók már az Európa bajnokságon is hazavárták a trófeát, de végül az olaszok megtréfálták őket. A mostani világbajnokságon természetesen szintén erről álmodnak, de ez azért mégiscsak nehéz kihívás lehet számukra. Ennek ellenére a VB 2022 esélyesei ők is, hiszen a minőségi keret itt is adott, illetve Gareth Southgate egy a kerethez teljesen illő taktikát alkalmaz, mely a játékosok fő erősségeire épít.
Argentína tényleg esélyes a VB győzelemre?
A 2022 világbajnoki válogatottak közül még Argentína válogatottja az amelyik a VB 2022 esélyesei között felmerül a sportfogadási oldalak kínálatában. Ez talán nem is meglepő, hiszen Messi még mindig komoly tényező a modern futballban, mellette pedig Lautaro Martinez, Di Maria, Lo Celso, és a Correa testvérek sem kutyaütők. Esetükben persze kérdéses, hogy nem-e lesz megint orrnehéz az együttes és hogy így tudnak-e eléggé koncentrálni a védekezésre és abból megfelelően építkeziK majd.
Messi még utoljára megrázza magát?
Az argentin válogatott esetében a fő kérdés, hogy vajon Lionel Messinek ez lesz-e az utolsó világbajnoksága, illetve hogy milyen formában fogja végigjátszani a tornán. A PSG-ben ugyanis most kezdett magára találni, míg a válogatottal nem rég a Copa Americát tudta elhódítani. A VB azonban még hiányzik a vitrinből, amit talán most lesz esélye utoljára megszerezni.
Kik okozhatnak meglepetést a VB-n?
A VB 2022 esélyesei között természetesen nem csak a VB győzelem számít, hanem az is, hogy kik lehetnek az úgymond fekete lovak, akik nem várt eredményt érhetnek el. Ezen a téren jó kiindulási alap lehet a Nemzetek Ligája, de a VB selejtezőkön elért eredményeket is érdemes figyelni. Ezen a téren az alábbi válogatottakra érdemes odafigyelni:
- Dánia
- Hollandia
- Németország
- Uruguay
Dánia esetében a nagyon stabil védekezés lehet a siker kulcsa, amivel akár a nagyokat is térdre kényszeríthetik. Emiatt érdekes lehet például a csoportkörben a Franciaország elleni meccsük. Németország esetében érdekes lehet, hogy a megfiatalított keret mire is képes komoly nyomás alatt, hiszen egyelőre a Nemzetek Ligájában még volt mit csiszolni a játékukon. Hollandia és Uruguay válogatottjának helyzete olyan szempontból hasonló, hogy bár minőségi játékosaik vannak ( Uruguay: Fede Valverde, Luis Suarez; Hollandia: Frenkie De Jong, Memphis Depay), de az utóbbi években midig hiányzott valami a sikeres szerepléshez.
Véleményünk a VB 2022 esélyek terén
Sokan sok mindent mondanak arról, hogy ki miért kerülhetett a VB 2022 esélyesei közé. Ezen téren azonban a mi véleményünk az, hogy egy mostani szoros mezőnyben a VB győztes kilétére akkor érdemes fogadni, ha nagyot szeretnénk szakítani. Keretek erősségét illetően itt két VB esélyes közül érdemes választani, Brazília vagy Franciaország személyében. A két válogatottnak ugyanis erős és mély kerete van, ahhoz hogy betömörülő, vagy épp támadó focit játszó ellenfelek ellen is érvényesülni tudjanak. Jóval biztonságosabb megoldás lehet ezen a téren, ha az elődöntő mezőnyét próbáljuk megtippelni. Itt a korábban említett két válogatott esetében inkább az lenne meglepő, ha nem jutnak be a legjobb négybe.
A VB esélyek terén azonban egyetlen rossz mérkőzés, egyetlen rossz megmozdulás is végzetes kimenetelű lehet az egy mérkőzéses párharcok miatt. Emiatt azonban régen látott izgalmakra számíthatunk majd és ez az ami igazi futball ünnepé varázsolhatja a 2022-s labdarúgó világbajnokságot.
A torna győztesének kilétén felül természetesen az is érdekes lehet, hogy ki szerzi a legtöbb gólt a tornán. Erről a 2022-es világbajnokság gólkirálya: ki lehet az esélyes? című cikkünkben olvashatók részletesebb infók.