A Bajnokok Ligája idei kiírásának egyik legnagyobb meglepetés csapata látogat el kedden az Inter otthonába. A moldovai csapat a Sahtar Donyeck és a Real Madrid után újabb nagy skalpot gyűjthet be. Ezért az alábbiakban megtalálható néhány Inter – Sheriff Tiraspol tipp és esély szemezgetést is.

A 3 legjobb Inter – Sheriff Tiraspol tipp

Az eddigi meccsek alapján úgy tűnik a D csoportban borult leginkább a papírforma. Az itt szereplő Real Madrid és Inter helyett ugyanis jelenleg a csoport legkisebb csapata található az első helyen. Ez pedig komoly izgalmakat ígérhet számunkra.

Az olasz Inter csapatánál komoly változások voltak nyáron, azonban a bajnokságban még így is jól szerepelnek. Ez azonban a Bajnokok Ligájáról eddig nem volt elmondható. Eddig ugyanis győzelem nélkül állnak a csoport harmadik helyén. Az elős fordulóban a Real Madridtól kaptak ki szoros meccsen, majd a Sahtar csapatával játszottak 0:0-t. Ezért számukra roppant fontos lenne a 3 pont megszerzése.

A Sheriff megérkezett a Bajnokok Ligájába és egyelőre úgy tűnik nem is vallanak szégyen, hiszen 2 győzelemmel vezetik a csoportjukat. A nyitó fordulóban a Sahtar csapatát tudták legyőzni magabiztosan 2:0-ra. Ezt követően pedig igazi futball csodaként a spanyol Real MAdridot is le tudták gyűrni.

Érdekes meccsre van tehát kilátás, ezért az alábbi 3 Bajnokok Ligája tipp igen kecsegtető lehet:

Természetesen a Bajnokok Ligája tippek szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján érdemes mérlegelni a fogadási lehetőségeinket.

Inter - Sheriff Tiraspol tipp

Gólok száma 3.25 alatt

A vendég csapat eddigi meccsein főképp a védekezésre koncentrált, amiből aztán próbáltak hatékony kontrákat vezetni. Ez eddig sikeresen működött, de az Inter csapata most már alighanem felkészült erre és jobban koncentrál majd a támadások mellett a védelemre is. Éppen ezért egy kecsegtető Inter – Sheriff Tiraspol tipp lehet, hogyha a gólszámot 3.25 alatt fogadjuk meg.

Mindkét csapat gólt szerez: nem

A moldovai csapat eddigi szereplése alighanem csodaszámba megy, de a csoport többi tagjai most már alighanem komolyabban veszi a kis csapat is. Éppen ezért egy még mindig jól fizető, de biztosabb Inter – Sheriff Tiraspol tipp lehet, hogy nem mindegyik csapat szerez ezúttal gólt.

Félidő gólszám: 2.5 alatt

A mérkőzés képe várhatóan a Sheriff védekezéséből és az Inter folyamatos támadásépítéséről fog szólni. A moldovai védelmet azonban alighanem nehéz lesz feltörni, hiszen ez is csak a Real Madridnak sikerült egyszer. Éppen ezért egy biztosabb Inter – Sheriff Tiraspol tipp lehet az első félidőre, hogy 2.5 gólnál kevesebb lesz.

Inter – Sheriff Tiraspol esélyek a meccsen

A mérkőzés a fogadóirodák szerint egyoldalúnak ígérkezik, pedig a sHEriff Tiraspol már két alkalommal is borítani tudta a papírformát. Emiatt az Inter – Sheriff Tiraspol tippek szorzói az alábbiak szerint alakulnak:

  • Inter győzelem: 1.19
  • Döntetlen: 7.30
  • Sheriff Tiraspol győzelem: 16.00
  • Dupla esély – 1X: 1.05
  • Dupla esély – X2: 3.80

GYIK: Inter – Sheriff Tiraspol infók a meccsre

Mérkőzés kezdete és helyszíne:

A mérkőzés október 19-én 21:00-kor veszi kezdetét a Interi Dragãoi Stadion-ban.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes a csoport másik meccséről szóló cikkünket is megtekinteni: Ajax – Dortmund

Fogadási tippek