Végre elkezdődnek az európai klubfutball csúcsának számító Bajnokok Ligája meccsek. A csoportkör első fordulójában többek között megrendezésre kerül a Dinamo Kijev – Benfica mérkőzés is. Persze az első meccsek eredményeit nehéz megtippelni, de most összegyűjtöttünk pár tuti Dinamo Kijev – Benfica tippet.

Legjobb Dinamo Kijev – Benfica tippek a meccsre

A Dinamo Kijev az ukrán bajnokság bajnokaként jutott be a Bajnokok Ligája kiírásába. A bajnokságot egészen impozáns eredménnyel sikerült megnyerniük, hiszen 20 győzelem és 5 döntetlen mellett, csupán egyetlen vereséget szenvedtek el országuk bajnokságában, gólarányuk pedig 59-15 volt, ami szintén megsüvegelendő.

A Benficának hazai bajnokságában a 3 helyet sikerült megcsípnie, így Bajnokok Ligája selejtezőre kényszerült. Ezen az úton először a Szpartak Moszkva volt az ellenfél, ahol az oda- és a visszavágókat is 2-0-val nyerte a portugál együttes. Ezt követően a PSV Eindhoven volt az ellenfél, ahol már adódtak izgalmak, hiszen hazai pályán 2-1-re nyertek, a visszavágó viszont döntetlennel zárult, ahol több mint egy félidőt emberhátrányban kellett játszania a Benficának.

Ennek fényében, most jöjjön pár tuti Bajnokok Ligája tipp, amit érdemes megtekintenünk.:

Dinamo Kijev - Benfica tippek

Természetesen a meccs szorzók bármikor változhatnak, amik alapján szintén érdemes mérlegelni a lehetőségeinket.

Meccs kimenetel: X

A Bajnokok Ligájának első meccsei a legtöbb esetben óvatos játékot hoznak, hiszen egyik csapat sem szeretne hátrányba kerülni. Ukrajnában ráadásul mindig nehezebb játszani, hiszen az időjárás is zordabb, mint a megszokott, főképp egy mediterrán országból érkező csapat számára. Emiatt mindenképp érdemes lehet megfontolni a Dinamo Kijev – Benfica tippek között a meccs döntetlen kimenetelét.

Gólok száma 2.5 alatt

Az óvatos játék és a már említett hidegebb klíma miatt alighanem a gólok számában sem kell gólzáporos mérkőzésre számítanunk. Éppen ezért a Dinamo Kijev – Benfica tippek között egy biztosabb fogadási eseménynek ígérkezik a 2.5 alatti gólszám.

Minkét csapat szerez gólt: nem

Kétség kívül, akiknek a keleti résztvevők pályáján kell pályára lépnie, annak fel kell kötnie a nadrágszíját, hiszen embert próbáló feladat a győzelem kicsikarása. A hazai csapat ezúttal várhatóan a stabil védekezésre helyezi hangsúlyt és erős ellentámadásokra fókuszál majd, míg a Benfica a kombinatív játékot preferálja majd. A kettő azonban lehet könnyen kioltja egymást, így a Dinamo Kijev – Benfica tippek között érdemes lehet megfogadnunk, hogy nem mindegyik csapat szerez gólt.

Dinamo Kijev – Benfica esélyek a fogadóirodák szerint

A mérkőzésen a 3 pont megszerzésére egy hajszálnyit a vendégek esélyesek, de ehhez komoly küzdelemre van kilátás, így nem meglepő módon a főbb szorzók a Dinamo Kijev – Benfica tippek tekintetében az alábbiak szerint alakulnak:

  • Dinamo Kijev győzelem: 3.60
  • Döntetlen: 3.30
  • Norwich győzelem: 2.05
  • Dupla esély – 1X: 1.64
  • Dupla esély – X2: 1.31

Dinamo Kijev – Benfica meccs hasznos infók, tudnivalók

Egymás elleni mérleg:

A két csapat eddig négy mérkőzést játszott egymás ellen, a 1991/1992, valamint a 2016/2017-es szezonokig kell visszatekintenünk. Ezeken a meccseken az alábbi mérleg alakult ki:

  • 3 Benfica győzelem
  • 1 Dinamo Kijev győzelem

Mérkőzés kezdete és helyszíne:

A mérkőzés szeptember 14-én 21:00-kor kezdődik majd a kijevi NSC Olimpiai Stadionban.

Hol fogadjunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre természetesen több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el:

Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes akár a Barcelona – Bayern München meccs tippjeinket is.

Fogadási tippek