Crystal Palace – Burnley tipp és esélyek 26/02

A Premier League 27. fordulójában a Burnley a Crystal Palace együtteséhez látogat, ahonnan szüksége lenne a 3 pont megszerzésére. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Crystal Palace – Burnley tipp és esély latolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Crystal Palace – Burnley tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Crystal Palace – Burnley tipp

A 3 legjobb Crystal Palace – Burnley tipp

A Burnley együttesének mottó alighanem előre a kiesés ellen. A Crystal Palace mindeközben alighanem minden lehetséges pontot szeretne megtartani magának, nehogy lecsússzanak a kiesőzóna felé.

Dupla esély: 1X – 1.25

Jelen állás szerint a 13. helyezett fogadja majd a 19. helyezettet. A Crystal Palace együttese azonban közel sem teljesít fényesen, hiszen eddig 5 győzelem mellett, 11 döntetlen és 9 vereség került a nevük mellé. Mondanunk sem kell a Burnley még ennél is rosszabbul áll, hiszen 2 győzelem mellett, 11 döntetlen és 9 vereség áll a nevük mellett. A két együttest tehát 3 győzelem választja el egymástól, amihez az is hozzájárul, hogy a vendégek több meccses lemaradásban vannak. Abban azonban joggal reménykedhetnek, hogyha a bepótolt meccseket hozni tudják, akkor elléphetnek a kieső zónából. A hazai pálya előnye miatt azonban mindenképp biztosabb Crystal Palace – Burnley tipp lehet, hogyha dupla eséllyel fogadunk a mérkőzésre.

Félidő/Játékidő: X/1 – 4.75

Az az előző statisztikából is kiderülhetett, hogy a két csapatnak jó érzéke van a döntetlenekhez, hiszen náluk többet csak a Brighton együttese tudott szerezni. A formákat tekintve szintén nincs nagy különbség a két együttes között. A Palace ugyanis 3 döntetlent és 2 vereséget tud felmutatni a legutóbbi 5 fordulóból, míg a Burnley 3 döntetlent és 1-1 győzelmet illetve vereséget. Ennek fényében egy kecsegtető Crystal Palace – Burnley tipp lehet, hogy a félidő s a játékidő eredményére tesszük pénzünket. Ezen a téren egy félidei döntetlen, majd hazai győzelem is sokat hozhat a konyhára.

Gólszám 2.5 alatt – 1.77

A hazai együttes eddig 25 meccsen 32 gólt szerzett miközben 36 gólt kaptak, ami nem kifejezetten acélos teljesítmény. Olyannyira nem, hogy mostani ellenfelük például bár csak 20 gólt szerzett 22 meccsen, de ugyanakkor csak 29-t kaptak, ami viszont jobb, mint a hazaiak mutatója. Éppen ezért egy kvázi biztosabb Crystal Palace – Burnley tipp lehet, hogy a gólszám 2.5 alatt marad majd a mérkőzésen.

PL: Crystal Palace – Burnley esélyek

A fogadóirodák szerint a hazai csapatnak nagyobb az esélye a 3 pont otthontartására, márcsak a hazai pálya előnye miatt is. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Crystal Palace győzelem: 1.92
  • Döntetlen: 3.80
  • Burnley győzelem: 4.20
  • Dupla esély – 1X: 2.00
  • Dupla esély – X2: 1.77

Crystal Palace – Burnley hasznos infók, tudnivalók

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

Amennyiben a két csapat legutolsó öt egymás elleni meccsének mérlegét vizsgáljuk akkor azt láthatjuk, hogy ezeken 1 Crystal Palace győzelem mellett, 1 döntetlen és 3 Burnley gőzelem született. A mostani helyezéseket és ahazai pályát figyelembe véve azonban alighanem meglepetés eredmény lenne, ha a Burnley együttese el tudná hozni a 3 pontot a Selhurst Parkból.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést február 26-án játsszák majd a Selhurst Parkban, 16:00-s kezdettel.

 

Természetesen a Premier League mérkőzések között más meccseket is érdemes szemügyre venni, mint amilyen az: Brighton – Aston Villa