A Premier League-ben egy újabb elmaradt mérkőzés kerül megrendezésre, ami vérbeli kiesési rangadónak ígérkezik, főszerepben a Burnley és a Watford sapatával. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Burnley – Watford tipp és esély latolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban folyamatosan változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes folyamatosan figyelni az Burnley – Watford tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Burnley - Watford tipp

TOP 3 Burnley – Watford tipp

A mostani mérkőzésen gyakorlatilag a két legutolsó csapat méri össze erejét, így ha valamelyikük nyer az komoly előnyt jelenthet a bent maradás szempontjából. A Watford mindent meg is tesz, hiszen menesztették Claudio Ranieri-t is, az új vezetőedző pedig Roy Hodgson lett.

Dupla esély: X2 – 1.67

A mérkőzésen tehát a PL két leggyengébbje csap össze jelen állás szerint. A Burnley ugyanis jelenleg a 20. helyet foglalja el, 2 pontra lemaradva mostani ellenfelétől. Ez annak köszönhető, hogy eddig mindössze egy győzelem jött össze nekik, 9 döntetlen és 8 vereség mellett. Legutóbbi 5 meccsükön pedig mindössze 2 döntetlent tudtak szerezni. A Watford ezzel szemben ugyan 4 győzelmet tud felmutatni, de 2 döntetlen mellett már 14 vereségül van. Nem véletlen, tehát hogy január végén a Watford vezetősége menesztette az eddigi vezetőedzőt Claudio Ranierit és Roy Hodgsont ültették le a padra. Az erőviszonyok tehát közel azonosak, az új edző nyújtotta impulzus miatt, azonban egy biztosabb Burnley – Watford tipp lehet, ha dupla eséllyel döntetlenre, vagy vendég győzelemre tippelünk.

Gólszám 2.5 alatt – 1.72

Gólszámok terén egyik együttes sem áll túl fényesen. A hazai együttes ugyanis 18 meccsen, mindössze 16 gólt szerzett, ami a 2. legrosszabb a bajnokságban, miközben 27 gólt kaptak, ami viszont meglepő módon élmezőnybeli statisztikának tekinthető. A Watford 20 meccsen 23 gólt szerzett, azonban kapott ezzel szemben 40 gólt, ami a 3. legrosszabb eredmény. A gyenge támadójáték miatt azonban egy csábító Burnley – Watford tipp lehet, ha a gólszámot 2.5 alá lőjük be.

Félidő: döntetlen – 2.08

A két együttes közel azonos szintet képvisel. A Burnley azonban inkább döntetlen specialista, míg a Watford a legkevesebb döntetlennel bír. Az első 45 percben azonban aligha fog döntés születni a két együttes között a 3 pont sorsáról. Éppen ezért egy kecsegtető Burnley – Watford tipp lehet, ha a félidő döntetlennel zárul.

Premier League: Burnley – Watford esélyek

A fogadóirodák szerint a mérkőzés szorosnak ígérkezik az egyenlő erőviszonyoknak köszönhetően. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Burnley győzelem: 3.25
  • Döntetlen: 3.30
  • Watford győzelem: 3.40
  • Dupla esély – 1X: 1.34
  • Dupla esély – X2: 1.98

Burnley – Watford hasznos infók a meccsre

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

A két együttes legutóbbi 5 egymás elleni összecsapásán egyetlen döntetlen mellett, 3 Burnley győzelem és 1 Watford győzelem született.

Sérültek listája:

A hazai együttesnél a hírek szerint biztosan nem lép pályára Barney és Cornet, illetve kérdéses Taylor játéka. A vendégeknél a lista sokkal hosszabb, hiszen szerepel a biztos távolmaradó között: Baah, Dennis, Etebo, Louza, Masina, N’Koulou, Sarr és Troost-ekong is.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést február 5-én játsszák majd a Turf Moor-ban, 19:00-s kezdettel.

Mérkőzés közvetítője:

A meccset a Digi Sport 1 csatornán követhetjük majd élőben, a szokásos felvezető és értékelő műsorra karöltve.

 

Amennyiben nem csak a Premier League meccsek érdekelnek, akkor érdemes megtekinteni a: Fehérvár – DVSC tippjeinket is.

Fogadási tippek