Arsenal – Burnley tipp és esélyek 11/11

Az angol bajnokság 12. körében egy országos egyes meccsre van kilátás az Arsenal – Burnley mérkőzésen. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Arsenal – Burnley tipp és esélylatolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Arsenal – Burnley tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Arsenal – Burnley tipp

3 szuper Arsenal – Burnley tipp

A tabella mostani állása szerint a 4. helyen álló együttes fogadhatja a 19. pozícióban lévő együttest, ami jól jelzi a két együttes közötti különbséget. Ennek fényében az alábbi 3 Premier League tippet érdemes megfontolni:

Mindkét csapat szerez gólt: nem – 1.71

Természetesen ég és föld a különbség a felek között helyezésben és gólstatisztikákban is. A hazaiak ugyanis 11 meccsen 23 lőtt és 9 kapott góllal állnak. A Burnley eközben 8 lőtt és 27 kapott góllal mondhatni érthető módon áll az utolsó előtti helyen. A mostani meccsen tehát a vendégeknek nem lesz túl sok lehetősége a gólszerzésre. Emiatt pedig egy kecsegtető Arsenal – Burnley tipp lehet, hogy nem szerez mind a két együttes gólt.

Büntetőlapok száma: 3.5 felett– 1.48

A vendégek alighanem megpróbálnak majd foggal-körömmel védekezni, hogy tisztességesen helytállhassanak az Ágyúsok ellen. Ez azonban nem mindig lesz majd egyszerű, ami miatt egy-egy elkésett belépő miatt bizony könnyen villanhat majd a lap. Ezt valószínűsítve egy biztosabbnak látszó Arsenal – Burnley tipp lehet, hogy legalább 4 gólt láthatunk majd a mérkőzésen.

Pontos végeredmény: 2:0 – 6.75

A hazaiak tehát abszolút esélyesek a mostani meccsen. Emiatt a magabiztos győzelem könnyen elképzelhető, de a sok sérült miatt a magnyugtató előny tudatában akár visszább is vehetnek majd a hazaiak. Amennyiben ez így alakul a meccsen, akkor egy csábító Arsenal – Burnley tipp lehet, hogy az Arsenal 2:0-ra nyeri a meccset.

Premier League: Arsenal – Burnley esélyek

A sportfogadási oldalak kínálata alapján egyoldalú mérkőzésre számíthatunk, ahol a vendég együttesnek nem nagyon lesz lehetősége labdába rúgni. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Hazai győzelem: 1.17
  • Döntetlen: 8.50
  • Vendég győzelem: 19.00
  • Dupla esély – 1X: 1.03
  • Dupla esély – X2: 5.50

Arsenal – Burnley meccs: gyakori kérdések

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Kik nem léphetnek pályára?

Hazai oldalon jó pár hiányzó lehet majd. A védelemből Jurrien Timber, a középpályások közül Martin Odegaard, Thomas Partey és Emil Rowe Smith, illetve a támadók közül Gabriel Jesus hagyhatja ki ugyanis a találkozót. A vendégek esetében egyelőre úgy fest, hogy csak két kimaradó lehet Aaron Ramsey és Benson Manuel Hedilazio személyében.

Milyen az egymás elleni mérleg?

Bár a Burnley nem minden évben szerepel a Premier League-ben, de így is van jó pár egymás elleni meccsük a tarsolyban. Amennyiben ezek közül csak a legutóbbi ötöt vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy az Arsenal és a Burnley is egy-egy sikert tud felmutatni, 3 döntetlen mellett.

Egymás ellen mit játszottak utoljára?

A két együttes egymás ellen legutóbb még januárban találkozhatott, 2022-ben. Azon a meccsen sok izgalmat nem láthattak a szurkolók, hiszen egy 0:0-s döntetlent játszottak a felek.

Mit játszottak legutóbb a csapatok?

Az Ágyúsok a legutóbbi PL fordulóban a Newcastle ellen léphettek pályára, de pontot szerezniük nem sikerült, hiszen a Szarkák 1:0-s győzelmet arattak ellenük. A Burnley eközben a Crystal Palace csapatát látta vendégül,de pontoknak ők sem örülhettek, hiszen a Palace 0:2- sikert aratott.

Mikor kezdődik a mérkőzés?

A Premier League 12. fordulójában az Arsenal – Brunley meccset, november 11-én rendezik majd meg, 16:00-s kezdőrúgással. A meccs helyszíne pedig így természetesen a londoni Emirates Stadion lesz majd.

Hol nézhetjük a meccset élőben?

A meccset élőben a Spíler 1 csatornán, valamint stream közvetítésen követhetjük majd, ahol előzetes felvezető műsorban elemzik majd a kezdőket, korábbi eredményeket. A szünetben és a meccs végén pedig értékelést hallhatunk a meghívott szakértőktől. Emellett a Bet365 élő online közvetítéseinek listáját is érdemes figyelnünk, hiszen meglévő profillal, akár a sportfogadási oldalon is követhetjük a meccs alakulását.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de az Arsenal – Burnley tippek legjobb szorzóit itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet, LVBet, Campobet, 22Bet.

Amennyiben érdekelnek más kecsegtető focitippek, akkor érdemes lehet megnézni a Manchester United – Luton tippjeinket is.


Avatar of Robert
Robert

Több éves tapasztalat sportfogadás és szerencsejáték terén is. Végeláthatatlanul és fáradhatatlanul fürkészi a legnagyobb sportfogadási oldalak kínálatát. Ennek köszönhetően folyamatos és naprakész ismeretekkel rendelkezik a topligák terén (Premier League, LaLiga, Bundesliga, Bajnokok Ligája) és persze a magyar labdarúgó bajnokság terén is.

Akár a „napi tuti”, akár valami izgalmas foci tippet keresel, mindenkinek készül valami testhezálló fogadással.