A válogatott meccsek után tovább dübörög a Bajnokok Ligája, aminek keddi játéknapján az Atletico Madrid a Liverpool csapatával mérkőzik majd meg. A B jelű csoport két nagy csapata csap össze, így érdekes meccsre van kilátás. Ezért az alábbiakban megtalálható néhány Atletico Madrid – Liverpool tipp és esély szemezgetést is.
Atletico Madrid – Liverpool tipp: a legjobb tippek
A B csoport nevek alapján egy igen nehéz csoportnak tűnik, hiszen a mostani két csapaton túl a Porto és az AC Milan is küzd a továbbjutásért.
Az Atletico Madrid ellen egyelőre úgy tűnik nem egyszerű az ellenfelek élete, hiszen a Porto és az AC Milan is emberhátrányban fejezte be a meccset. Elsőként a Porto csapatával játszottak 0:0-s meccset a matracosok, míg az AC Milan ellen 1:0-ról fordították meg az állás két góllal. Ennek köszönhetően jelenleg csoport másodikként fogadják a Liverpoolt.
A vendégcsapat eddigi két meccsén hibátlan teljesítményt hozott, így az első helyen várhatja a folytatást. A nyitó fordulóban 3:2-re verték az AC Milan együttesét, míg a Porto együttesét portugál pályán fektették két vállra, 1:5-s eredménnyel. Úgy tűnik tehát, hogy a liverpooli csoda trió jó formában van, hiszen Salah, Mané, és Firmino is betalált.
Érdekes meccsre van tehát kilátás, ezért az alábbi 3 Bajnokok Ligája tipp igen kecsegtető lehet:
- Tipp 1: Végeredmény: döntetlen @ 3.33 – Fogadj a Rabona oldalán! >>
- Tipp 2: Mindkét csapat gólt szerez @ 1.80 – Fogadj a bet365 oldalán! >>
- Tipp 3: Gólok száma 1. félidőben: 0.5 felett @ 1.37 – Fogadj az Unibet oldalán! >>
Természetesen a Bajnokok Ligája tippek szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján érdemes mérlegelni a fogadási lehetőségeinket.
Contents
Végeredmény: döntetlen
A két csapat egyaránt jól teljesít a maga bajnokságában, illetve a Bajnokok Ligájában is. Mivel látszólag egyenlő erők küzdelmére számítatunk, ahol igazán egyik csapat se szeretne most hibázni, így egy kecsegtető Atletico Madrid – Liverpool tipp lapulhat a döntetlen végkimenetel megtippelésében.
Mindkét csapat gólt szerez
Kétségtelen, hogy mindkettő együttes gólra törő játékot játszik. Ugyanakkor a védelmeken is sokat múlhat. Éppen ezért egy biztosabb, de igen kecsegtető Atletico Madrid – Liverpool tipp lehet, hogyha mindkét csapat gólszerzését megtippeljük.
Gólok száma 1. félidőben: 0.5 felett
A mérkőzésen tehát két nagycsapat méri össze erejét. Mivel várhatóan a két leendő továbbjutó csapatról van szó, ezért nem várható egy adok-kapok mérkőzés. Ennek fényében egy biztosabb Atletico Madrid – Liverpool tipp lehet, az első félidőben eső gólok számát 0.5 fölé tenni.
Fogadóirodák: Atletico Madrid – Liverpool esélyek
A meccsre győztest tippelni nem egyszerű feladat, ha egyáltalán lesz ilyen. Ez a fogadóirodák szorzóin is látszódik, akik kicsit a vendégcsapat felé húznak, de nem egyértelműen. Emiatt az Atletico Madrid – Liverpool tippek szorzói az alábbiak szerint alakulnak:
- Atletico Madrid győzelem: 3.10
- Döntetlen: 3.33
- Liverpool győzelem: 2.30
- Dupla esély – 1X: 1.58
- Dupla esély – X2: 1.35
Atletico Madrid – Liverpool hasznos infók, tudnivalók
Egymás elleni mérleg:
A két csapatnak már volt szerencséje egymás ellen a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is. Ez összesen 6 mérkőzést jelent, ahol 2 Atletico Madrid győzelem, 2 Liverpool győzelem és 2 döntetlen született.
Mérkőzés kezdete és helyszíne:
A mérkőzés október 19-én 21:00-kor veszi kezdetét a madridi Wanda Metropolitano-ban.
Hol fogadhatunk a mérkőzésre?
A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.
Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes a csoport másik meccséről szóló cikkünket is megtekinteni: Porto – Milan