A Premier League 20. frodulójának egyik elmaradt mérkőzését rendezik meg az Arsenal és a Wolverhampton főszereplésével. Ezért az alábbiakban megtalálható pár Arsenal – Wolverhampton tipp és esély latolgatás is a fogadások szerelmesei számára.

A Premier League meccsek szorzói azonban változhatnak a kezdő sípszóig. Emiatt érdemes figyelemmel követni az Arsenal – Wolverhampton tippeket is a fogadóirodák kínálatában.

Arsenal – Wolverhampton tipp

TOP 3 Arsenal – Wolverhampton tipp

A két együttes összecsapása nagyon sokat érhet mindkét együttesnek, hiszen a 6. és a 7. helyezettről van szó, akiket csak 2 pont választ el egymástól.

Dupla esély: X2 – 2.33

Az Arsenal a gyenge szezonkezdet után fel tudott kapaszkodni az élmezőnybe és most a minél jobb helyezés elérése a céljuk. A mostani 6. hely ugyan csak Konferencia Liga indulást ér, de érdemes megjegyezni, hogy 3-al kevesebb meccset játszottak Arteta fiai, mint az élmezőny. Összességében pedig a formájuk sem rossz, hiszen 3 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a legutóbbi 5 forduló mérlege, így joggal bízhatnak a jó folytatásban az ágyúsok és szurkolóik. A Wolves együttese ilyen szempontból szintén nem szégyenkezhet, hiszen 4 győzelem mellett 1 vereség csúszott csak be a legutóbbi 5 meccsükön. Így tehát két jó formában lévő együttes találkozik, így egy nagyon kecsegtető Arsenal – Wolverhampton tipp lehet, hogyha dupla eséllyel fogadunk egy döntetlen, vendég győzelem kombinációra.

Mindkét csapat szerez gólt: nem– 1.66

A két csapat bár egyaránt jó formát mutat, de gólstatisztikák terén teljesen ellentétje a két csapat. A hazaiak ugyanis 23 meccsen 36 gólt szereztek már, ami mellé 26 kapott gól is társult. Ezzel szemben a Wolverhampton csapata 24 meccsen ugyan csak 23 gólt szerzett, de cserébe viszont csak 18-t kapott, aminél kevesebbet csak a Manchester City tud felmutatni. Összességben tehát egy támadó és egy védekező felfogású együttes méri össze erejét, ami érdekes meccset ígér számunkra. Ezeket figyelembevéve kecsegtető Arsenal – Wolverhampton tipp lehet, hogy nem szerez mindkét együttes gólt.

Félidő: döntetlen – 2.15

A játék képe várhatóan Arsenal támadásokat és komoly Wolves védekezést hozhat majd. Az pedig erősen kérdéses, hogy mikor sikerül valamelyik együttesnek a maga javára fordítania az eredményt, főképp az első 45 perc során. Ennek fényében egy nagyobb csábító Arsenal – Wolverhampton tipp lehet, hogy a félidő döntetlennel zárul majd.

Arsenal – Wolverhampton esélyek a meccsen

A fogadóirodák szerint a hazai együttesnek van nagyobb esélye a győzelemre, de a Wolves stabilitása izgalmassá teheti a meccset. Ez a meccs szorzóin is egyértelműen megmutatkozik:

  • Arsenal győzelem: 1.66
  • Döntetlen: 3.90
  • Wolverhampton győzelem: 6.00
  • Dupla esély – 1X: 1.15
  • Dupla esély – X2: 2.33

Arsenal – Wolverhampton meccs: infók, tudnivalók

A két együttes mostani egymás elleni mérkőzésével kapcsolatban az alábbiakat érdemes tudnunk:

Egymás elleni mérleg:

Amennyiben a két csapat legutolsó öt egymás elleni meccsét vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy igen kiegyenlített képet kapunk. Ezeken a meccseken ugyanis 2 Arsenal győzelem, 1 döntetlen és 2 Wolverhampton győzelem született az utóbbi években.

Sérültek listája:

Az előzetes hírek szerint mindössze két vendégjátékos maradhat majd távol a mérkőzéstől. Név szerint Ait Nouri és Boly nem játszhat majd sérülés miatt.

Mérkőzés kezdete:

A mérkőzést február 24-Én játsszák majd a londoni Emirates Stadionban, 20:45-s kezdettel.

 

Természetesen a Premier League mérkőzések között más meccseket is érdemes szemügyre venni, mint amilyen az: Brighton – Aston Villa

Fogadási tippek