Ajax – Napoli tipp és esélyek 04/10

A Bajnokok Ligája A csoportjában a holland bajnok Ajax együttese fogadja majd az olasz Napoli együttesét. Az alábbi cikkben ezért megtalálható pár Ajax –Napoli tipp és esély latolgatás a Bajnokok Ligája és a fogadások szerelmesei számára.

Természetesen a Bajnokok Ligája meccsek szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján érdemes mérlegelni az Ajax –Napoli tippeket is.

Ajax - Napoli tipp

Szuper 3 Ajax – Napoli tipp

Az Ajax együttese, mint holland bajnok, remek eredményeket ér el, hiszen a holland bajnokságban jelenleg is a második helyen áll, ugyanakkor ettől függetlenül a Napoli együttese vezeti a BL csoportot. Emiatt izgalmas meccsre van kilátás, amin az alábbi 3 Bajnokok Ligája tipp igen érdekes lehet:

Dupla esély 1X– 1.37

Remekül teljesítenek a csoportkörben az olaszok, hiszen első helyen állnak jelenleg is, két győzelem megszerzésének köszönhetően. Ettől függetlenül erős ellenfélnek bizonyulhatnak a hollandok ellenük, így hazai pályán esélyesebb az Ajax együttese a győzelemre. Ezek alapján csábító Ajax – Napoli tipp lehet az, hogy az Ajax együttese nyer vagy döntetlen végeredmény születik.

Mindkét csapat szerez gólt – 1.50

Ugyan erősebb csapatnak bizonyulhat hazai pályán a holland Ajax együttese az olaszok ellen, ám ne hunyjunk szemet a felett sem, hogy idén a BL csoportkörében milyen jó eredményeket ér el a Napoli csapata eddig. Győzelmet szerzett például a Liverpool, valamint a Glasgow Rangers együttesek ellen, így a gólszerzésre most is megvan az esélyük. Ezek szerint kifizetődő Ajax – Napoli tipp lehet az, hogy mindkét csapat szerez gólt a meccsen.

Félidő döntetlen – 2.35

Tekintettel arra, hogy a Napoli csapata a legutóbbi 6 meccséből  5 mérkőzésen legalább egy félidőt megnyert, a mostani összecsapás alkalmával is megvan az esély erre. Számíthatunk az Ajax hazai szurkolóinak bíztatására is, ami segítheti őket az első félidőben, így kecsegtető Ajax – Napoli tipp lehet az, hogy a félidő döntetlen kimenetelű lesz.

Ajax – Napoli esélyek a Bajnokok Ligájában

A fogadóirodák legfrissebb becslései szerint  nagyobb eséllyel indul a meccsen a hazai pályán játszó Ajax együttese, így az olaszoknak minden erejüket be kel vetnie ellenük, ha továbbra is az első helyen akarnak maradni. Ezt az Ajax – Napoli tippek szorzói is alátámasztják:

  • Hazai győzelem: 2.15
  • Döntetlen: 3.75
  • Vendég győzelem: 3.20
  • Dupla esély – 1X: 1.37
  • Dupla esély – X2: 1.74

Tudnivalók az Ajax – Napoli meccsre

A meccs kezdete előtt az alábbi pár hasznos információval is érdemes tisztában lenni, hiszen ezek közül néhány a meccs végkifejletére is hatással lehet:

Sérültek listája:

A hazai együttes esetében gyengülhet a védelem a meccsen, hiszen Alfred Schreuder edző nem számíthat Jorge Sanchez védőmunkájára. A vendég együttes esetében ezzel szemben a támadások hatékonysága gyengülhet le, mivel a támadók közül Victor Osimhen nem tud majd részt venni a mérkőzésen. E mellet az együttes edzője Luciano Spalletti nem számíthat még bokasérülése miatt Matteo Politano játékára sem.

Egymás elleni mérleg:

A két együttes esetében nem tudjuk megállapítani az egymás elleni mérleget, mivel a csapatok összecsapására még egyetlen példa sem volt. Ennek fényében roppant izgalmas meccsre számíthatunk, hiszen most először szállhat szembe a két együttes egymással.

Mérkőzés helyszíne, időpontja:

A mérkőzés október 4-én, 21:00-kor kezdődik majd az amszterdami Johan Cruijff Arénában.

Mérkőzés közvetítője

A meccset Stream közvetítésen követhetjük majd élőben, amit felvezető műsor előz meg, a várható taktikáról és felállásról, de emellett a meccset követő értékelést is hallhatunk majd.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

Amennyiben más Bajnokok Ligája meccsek és esélyek is érdekelnek, akkor a Club Brugge – Atletico Madrid tippeket ajánljuk figyelmedbe.