A Bajnokok Ligájának C csoportjában már eldőlni látszanak a továbbjutási kérdések. Azonban az 1. és 2. helyezett kiléte kérdéses. Ebben dönthet a keddi Ajax – Dortmund mérkőzés, ami így komoly izgalmakat tartogathat. Éppen ezért az alábbiakban megtalálható néhány Ajax – Dortmund tipp és esély latolgatás is.

Napi tuti 3 Ajax – Dortmund tipp

A holland Ajax együttese jelenleg vezeti a csoportot, hiszen két meccsen két győzelmet arattak, a Besiktas és a Sporting CP ellenében. Utóbbit ráadásul 5:1-re ütötték ki, így gólarányuk is impozáns 7 rúgott 1 kapott góllal. Ennek köszönhetően 6 ponttal tehát az elsők és a mostani meccs ezt a helyüket megacélozhatja. Elsőszámú gólfelelősük Sebastian Haller csak a Bajnokok Ligájában 5 gólnál tart, ami szintén megsüvegelendő teljesítmény.

A Dortmund együttese szintén jól kezdett a Bajnokok Ligájában, hiszen ugyanúgy legyőzte a Besiktas és a Sporting CP együttesét, azonban visszafogottabb gólaránnyal, hiszen a török csapatot 2:1-re, a portugálokat pedig 1:0-ra győzték le. A mostani meccs tehát számukra is vízválasztó lehet, hiszen nem mindegy a németeknek sem, hogy első, vagy második helyen jutnának tovább.

Izgalmas meccsre van tehát kilátás, ezért az alábbi 3 Bajnokok Ligája tipp igen csábító lehet:

Természetesen a Bajnokok Ligája tippek szorzói folyamatosan változhatnak, amik alapján érdemes mérlegelni a fogadási lehetőségeinket.

Ajax - Dortmund tipp

Dupla esély: 1X

A mérkőzésen ige nehéz megtippelni ki fog győzedelmeskedni, azonban a hazai pálya előnye miatt egy biztosabb Ajax – Dortmund tipp lehet, hogyha dupla esélyes fogadást kötünk. Ezzel a hazai győzelmet és egy esetleges döntetlent is lefedhetünk, ami így csábító fogadási esemény lehet.

Gólszám 2.5 felett

Kétségtelen, hogy mindkét csapat gólra törő játékot játszik. Ugyan a Dortmund együtteséből alighanem hiányozni fog a fiatal norvég sztárcsatár Erling Haaland, de a többiek átvehetik tőle a stafétát. A hollandoknál pedig a már korábban említett Haller szállíthatja a gólokat. Ezért egy biztosabb Ajax – Dortmund tipp lehet a 2.5 feletti gólszám.

Félidő/végeredmény 1/X

Amennyiben igazán nagyot szeretnénk szakítani, akkor ahhoz komoly kockázatot kell vállalni. Az ilyen fogadási események közül mindenképp kiemelendő Ajax – Dortmund tipp lehet, hogy a hazai csapat ugyan megszerzi a vezetést az első 45 percben, azonban ezt követően a németeknek sikerül kiegyenlítenie, hogy a végén pontosztozkodásra kerülhessen sor.

Ajax – Dortmund esélyek bukmékerek szerint

A mérkőzés alapjában véve kiegyenlítettnek tűnik, a szorzók azonban a hazai csapatnak kedveznek. Emiatt az Ajax – Dortmund tippek szorzói az alábbiak szerint alakulnak:

  • Ajax győzelem: 2.25
  • Döntetlen: 3.80
  • Dortmund győzelem: 2.85
  • Dupla esély – 1X: 1.40
  • Dupla esély – X2: 1.61

Ajax – Dortmund meccs: hasznos infók

Egymás elleni meccsek:

A két csapat eddig 4 mérkőzést játszott egymás ellen, ami szintén kiegyenlített mérleget mutat, hiszen 2 holland és 2 német siker született eddig.

Mérkőzés kezdete és helyszíne:

A mérkőzés október 19-én 21:00-kor veszi kezdetét az amszterdami Johan Cruijff Arénában.

Hol fogadhatunk a mérkőzésre?

A mérkőzésre több fogadóirodán keresztül is fogadhatunk, de a legjobb szorzókat itt érhetjük el: Rabona, bet365, Unibet.

 

Természetesen, ha más kecsegtető tippek is érdekelnek, akkor érdemes a csoport másik meccséről szóló cikkünket is megtekinteni: Inter – Sheriff Tiraspol

Fogadási tippek